Név: Deryck Jayson Whibley
Született: 1890. Március. 20 Scarborough, Kanada
Család:
édesanyja: Michelle
Kezdetek:
Édesanyja, Michelle Ajax városában dolgozik ápolónőként az Ajax-Pickering nevű kórházban. Csak 17 éves volt,amikor megszületett Deryck. Édesapja már jóval a születése előtt lelépett tőlük, Deryck sohasem találkozott vele.Állítása szerint nem is érez semmilyen késztetést iránta.. 11 éves korában édesanyjával Scarborough-ból egy Keane nevű apró faluba költözött, ahol a horgászáson, a lányok hajkurászásán és Rod Stewart albumainak hallgatásán kívül gyakorlatilag semmit sem csinált.Mentségére szól, hogy egy olyan településen nem is volt túl sok lehetőség másra..Hamar felfedezték a Whibley-k, hogy nekik ennél több kell, így tovább is álltak, s következő útjuk a 67 ezer főt számláló tóparti városhoz, Ajaxhoz vezetett.Itt kapta meg a fiú első gitárját, ami egy 1968-as Gibson Marauder volt.Nagyjából ekkor és itt kezdődött minden.Nem véletlenül tartják tehát a Sum 41-os srácok Ajaxot szülővárosuknak-még akkor is, ha mindhárom jelenlegi tag különböző helyen született, s egyik sem Ajaxban. Michelle Whibley hatalmas zenebolond, neki köszönhetően hallgatott Deryck gyerekkorában Beatles-t, Elvis Costello-t vagy épp Rolling Stones-t.Mai napig állítja, legkedvencebb zenésze, egyszersmind példaképe a liverpooli Declan Patrick McManus, azaz Elvis Costello. Az Exeter High School középiskolába járt, évfolyamtársa volt többek között Avril Lavigne korábbi dobosának (Matthew Brann), egykori basszusgitárosának (Mark Spicoluk), s szintén csak volt gitárosának (Jesse Colburn)-aki egyébként fél évig járt is a lánnyal-. 1996-ban alapította meg a Sum 41-et legjobb barátjával, Steve Jocz-cal, Mark Spicoluk-kal, s az eredeti gitárossal, aki az érettségi után a továbbtanulást választotta, Richard Roy-jal. 1999-ben érettségizett le, s még ugyanebben az évben le is szerződött zenekarával az Island Records-hoz, hála Greig Nori-nak, a banda volt producer-menedzserének, mert ő karolta fel őket még a kezdetek kezdetén, 1997 táján egy helyi buli alkalmával.
Elöző bandái: Powerful Young Hustlers, Eternal Death, Chemical Head, Doors of Draven, Keanes's Unbeatable Teens, Kaspir and the Final Notice
Érdekességek:
-Deryck ugyanazon a napon született, mint a focicsillag Ronaldinho :)
-Kedvenc alkoholos itala a Jack Daniel's, amiről állítja, hogy jót tesz a hangjának!
-Ugyan a magánéletben rendkívül visszafogott, csendes és szerény, ha színpadra lép, azonnal átalakul egy őrült, energiától -és szemtelenségtől- duzzadó zajos frontemberré
-Állítása szerint csak gitárokra költi a pénzét, egy évben maximum 3-szor megy el ruhákat vásárolni
-Elvis Costello mellett még Billie Joe Armstrongra tekint valódi példaképként
-6 éves korában volt először koncerten, akkor édesanyja vitte el a Monkees egy torontói fellépésére
-13 évesen veszítette el a szüzességét-ezt azzal indokolja, hogy ő akart az első lenni az évfolyamban..
-Enyhe brit akcentussal beszél, melynek oka, hogy családja Angliából származik
-Esküvőjén a Sum 41 dobosa, Steve Jocz volt a tanúja
-Amikor életében először ment turnéra a zenekarral, nem tudta,mit vigyen magával, így elpakolta szinte mindenét (Play Station,rengeteg ruha,könyvek ezrei,CD-k,stb...)!! A koncertsorozat harmadik állomására semmije sem maradt, mindenét ellopták..
-Rövid ideig Paris Hiltonnal randizott
-Rajong Michael Jordanért, s magáért a kosárlabdáért
-Deryck a gitár mellett basszusgitáron, dobon, mandolinon, zongorán és szájharmonikán is tud játszani
-Kedvenc videojátéka az Amped
-Mielőtt Avril belépett volna az életébe, komoly drogproblémákkal küszködött.Szerencsére a lány kirángatta őt a pokolból, s azóta talán Deryck a legboldogabb ember a világon
-Ezekben a sötét korszakaiban depresszióban is szenvedett (erről szólnak pl. a Slipping Away, az Angels With Dirty Faces, vagy a There's no Solution c. dalok..Gyakorlatilag az egész Chuck-lemez)
-Deryck vonzónak tartja Beyoncé-t
-Jelenleg Los Angeles-ben él, a híres Bel-Air luxusnegyedben, egy 15 millió dolláros villában feleségével, ám állításuk szerint a gyereknevelést otthonukban,Kanadában tervezik
-Álmai autója egy Chevy Impala
-Nagyon szereti a LOST című sorozatot
-Kedvenc mozifilmjei a Taxisofőr, a Dühöngő Bika, a Kánikulai Délután, és a Magnolia
-Korábban hatalmas gördeszkás volt, de manapság időhiány miatt hanyagolja hobbiját
-Eredeti hajszíne a szőke
-Kiskorában édesanyjának rappelt előszeretettel- 1 kanadai dollár fejében
|